Ma gondoltunk egyet, és babakocsi nélkül nekiindultunk sétálni. Bende szépen fogta a kezem, láthatóan élvezte, hogy megyünk valahová. Elmentünk a játszótér felé, döbbenten láttuk, hogy zárva van. Ekkor elkanyarodtunk és egészen a felüljáróig sétáltunk. A varjakat megcsodáltuk, majd jöttek a vonatok (imádja őket). Felkaptattunk a gyalogos átkelőre, át a sínek fölött, a másik oldalon meg le. Ekkor már a sapka alatt vizes volt a haja szegénykémnek. Jól leizzadt. Kicsit könnyítettem a ruházatán. Néha sikongatva elkezdett futni (futólépés):)) Kiértünk a Duna partra. Itt integettünk a hajónak, majd szemléltük, ahogy egy másik Bendegúz eteti a sirályokat. Végül visszasétáltunk (a vonatokat alig tudtuk otthagyni, mindig visszafordult, és mutogatta, honnan kéne a következőnek jönnie).

Nagyon elfáradt, ez volt az első hosszabb sétánk. Jópárszáz méter... És amire nagyon büszke vagyok (mármint őreá), hogy végig fogta a kezem :)

Most már nagyon ügyesen tud fújni, és este, mikor gyertyát gyújtunk az imádsághoz (ezt most vezettük be), ő egyedül eloltja a végén egy határozott nagy fújással.