Bende egyre értelmesebb. Mindig meglep valami új tudománnyal, vagy megmutatja, hogy megérti, amit mondunk neki. Szegény Ádámnak tegnapelőtt megrándult a háta, tegnap alig bírt mozogni... Így alakult, hogy megkértük Bendét, hogy a földön álló ásványvizes palackot hozza ide apának. Először nem találta, mit kérünk pontosan, aztán, mikor megmutattam neki a palackot, nekiveselkedett, két kézzel felemelte a csaknem teli (másfél kilós) üveget és odacipelte hatalmas mosollyal Ádámnak :) A kis erőművész.
Nagypapával tegnap porszívóztunk. Ő kezelte a csövet, én pedig a nagy gombot. Szépen nyomogattam neki, hogy jobban menjen a takarítás. A kívülálló hallgatóság csak annyit észlelhetett, hogy valaki igen érdekesen használja a porszívót: 20 másodpercenként kikapcsolja, majd újraindítja :)
Ezt a fotóalbumot sokszor nézegeti, megmutatja benne magát, aztán a rokonokat: Gábort, Norbit, Nagypapát, Beát, Katimamát, dédit...
Ma apáékkal ismét szánkózni mentünk. Ragyogó napsütés, friss levegő, kék ég, ropogó hó, kacagó gyereksereg, sífutók, szánkózók. Ez fogadott minket a Szépvölgyi út tetején.
Én is bukdácsolhattam a csizmámban, persze a kitaposott útról rögtön az útszéli magas porhóba vezettek első lépéseim, ahol minduntalan arccal a hóban találtam magam (na jó, csak nyakig lettem havas, mert kitettem a kezem), de nem adtam fel. Így kicsit nehezen haladtunk a sétával...
A szánkózás tetszett is, meg nem is. Az például tetszett, mikor egy kis lejtőn anya megindított, és futott mellettem kacagva, míg én jól elgyorsulva suhantam lefelé. Amikor anya csak úgy húzott, az már kicsit unalmas volt, persze kekszet majszolva már mindjárt más volt a helyzet. Én bevittem, anya meg ledolgozta a kalóriákat.
A kesztyűt nem tépem le, mint más kortársaim, tudom, mire való és szeretem is, mert mikor fázik a kezem, mindig kérem, hogy adják rám.
Kicsit későn indultunk el itthonról, ezért a végére Bende elég nyűgös lett. Elkapta egy hisztiroham, mikor indultunk volna, ő pedig nem akart arafelé jönni, amerre mi, és kényszerítve lett szegényke. Erre kieresztette a hangját. Tud ám tiltakozni... Végül a kocsiban lenyugodott, de addig leizzadtunk vele kicsit...
Itthon egyedül kanalazta a makarónit (apróra vágva), csak elvétve kellett neki segíteni. Aztán letettem aludni, mondván, aki így hisztizett, az biztos fáradt. Forgolódott-forgolódott, csak nem akart elaludni (máskor 5 perc az egész), erre meguntam a dolgot, és kimentem, hogy szóljon, ha majd elfárad. Negyed óra múlva még mindig nagy a csönd, benézek hozzá, a hátán fekszik és nézegeti a falára festett virágokat. Otthagytam. Újabb 10 perc és édesdeden aludt, teljes 2 órát. Ilyenkor rettentő büszke vagyok rá.
