Anya ezentúl minden második héten elvisz komolyzenei koncertre. Na, nem bársonyszékeket kell elképzelni a nézőtérre, hanem autós szőnyegeket, és a néző- hallgatósereg sem zeneszakértőkből áll, hanem kb. 60-70 másfél év alatti babából :) Előadás előtt felfedeztem a Palota előterét, és az emeleten nyomban felmásztam  egy izgalmas, vörös bársonnyan borított lépcsősor tetejére. ...

 Mikor végre beengedtek minket, a teremben gyorsan növekedett a létszám, rengeteg pici babát is elhoztak szüleik. A színpadon két néni hegedűn adott elő (Bartók) darabokat - melyek - az igazat megvallva - az első negyed óra után kissé unalmassá váltak... a nagy nyüzsgés hirtelen elhallgatott, mikor a húrok közé csaptak, a sok babafej egyszerre fordult tátott szájjal a színpad felé. Ez kb. 5 percig tartott, majd folytatódott a néha meg-megerősödő morajlás, a sikkantások, gögyögések, és sértett hisztik, mikor anyuka nem engedte a csemetét a színpadra mászni. Hirtelen arra lettünk figyelmesek, hogy a kottatartó mozgásba lendül. Két gyerkőc ragadta meg, és tologatta jobbra-balra - anyuka sehol :))

 Én kekszet majszoltam anya ölében, majd a színpadnál táncoltam. A végén felmehettem rá, és megnézhettem közelről is a hangszereket.

 Másnap Petrához ugrottunk fel - játékot cseréltünk, ő eszegette a fűzögetős egerem, én pedig a lego-almáját hallgattam, hogyan zenél. Kicsit féltékeny lettem, mikor a könyvemet kóstolgatta, még nem szoktam meg, hogy osztoznom kell másokkal... Petra ügyesen ül már, és hozzám is szólt, azt mondta: "A"!

 Ma pedig Zsófi látogatott meg minket, és anyával főztek (inkább csak ő) finom zöldséges-tejfölös tésztát. Én ezalatt ügyesen játszottam a szobában, néha kimentem megnézni, anya megvan-e még. Aztán majdnem 3 órát aludtam... anya keltett fel. Zsófival kukucsoltam, aztán E.T.-ztünk (ítiztünk:) ez úgy néz ki, hogy a mutatóujjunkat összeérintjük és koncentrálunk :))