Ez apa első bejegyzése, olvassátok el :)
Mikor apa szól, hogy „Na menj, vetkőzz le, én eresztek neked vizet!”, már tudom, hogy az este fénypontja közeleg, a FÜRDÉS. Aztán alig bírom kivárni, hogy anya lerángassa rólam a ruhát, meg a pelenkát, már szaladok is a fürdőszobába. Az esetek 99%-ban apa van mellettem, mikor fürdök. Jókat játszunk mindig, és akármilyen fáradt is vagyok, óriási vihart kavarok kiskádamban.
Apa berak a kádba, és én nézem, hogyan telik meg vízzel, majd beleszórom a poharaimat. Igen, legalább 3 kell egy igazi fürdéshez. Ha pohár nincs ennyi, jó helyette valamilyen tálka is. Mikor ellenőriztem megvan-e mindegyik pohárkám, ill. működnek-e (azaz ráhúztam kezemre, lábamra, locsoltam egy kicsit), megkérem apát, hogy a kád peremén álló eper illatú (és ízű – igen, ezt is tudom már) habfürdőmet adja oda. Miután ki is nyittatom vele azt (jó erős zárat tettek rá, nehogy gyerek hozzáférhessen), belecsorgatok néhány cseppet a vízbe, és elnézegetem, ahogy a vékony rózsaszín csík eloszlik benne. Ezt addig csinálom, míg apa szerint elég nem volt. Majd elkérem a baba tusfürdőt, és néhány sampont is. Apa ezeket is odaadja, de azt már túlzásnak tartja, hogy ezekbe vizet is engedjek... Pedig olyan jó hangja van, mikor bugyog, és utána buborék is jön belőle, nem kell fújni, csak a flakon oldalát kell nyomni.
Kellő mennyiségű habfürdő/sampon vízbe csorgatása után kis csapkodással nagy habot lehet kavarni. A sok színtelen bubi összességében fehér lesz. De érdekes! Ezeket a tenyerembe teszem, és ott sem pukkannak ki! Még akkor sem, ha a másik kezemmel csapkodom őket. Sőt, olyan nehéz lerázni onnan azokat. Ha a vízbe akarom lemosni, újabbak jönnek a kezemre, tehát nincs más megoldás, minthogy újra csapkodni kezdek, de ez még több habot termel…
A fürdésnek része a fogmosás is. Ezt is szeretem. Pontosabban a fogkrém ízét. Finom almaszirup. Apa mindig meg akarja sikálni a fogaimat, de én nem hagyom ám! Jól ráharapok arra a kis műanyag vacakra, és aztán rángassa csak! Ha már lenyaltam az almát róla, akkor pedig bedobom a vízbe a fogkefémet, mert mit lehet azzal a vacakkal csinálni.
Karácsonyra kaptam fürdőjátékokat is, amelyek rátapadnak a kád falára. Ezekkel azt játszom, hogy apával levetetem, majd feltetetem őket (hamar megunja, nem hajlandó ilyet játszani), vagy vizet öntök beléjük, és ahogy kifolyik, megforgatja a lapátokat a víz, vagy a rozmár bajsza kezd csepegni.
Vannak fürdőkönyveim is. Ezek közül a vitorlás kalandjait szeretem a legjobban. Csak három oldal, de legalább ötször akarom hallani egy nap. Az a jó, hogy apa mindig kitalál valamit, így sohase hallom kétszer ugyanazt a történetet. Megfogadtam, hogy ha nagy leszek el is olvasom, hogy tudjam, hogyan is szól az eredeti mese. Azt azonban megtanultam (ez az eredeti szöveg), hogy: „A vitorlás SOHASEM süllyed el, mindig a víz tetején úszik!”
Mióta állni tudok, minden nap belenézek a mosdóba is. Apa szerint azt ellenőrzöm, hogy a lefolyó megvan-e. Erről mindig biztosít, de a körömkefét utána nem akarja nekem adni.
Ha olyan kedvem van a mosógép hátát is megsimogatom, ill. megnyomok a tetején néhány gombot.
Ha elegem lett a fürdésből az ajtó felé mutatok, mire apa azt kiabálja (helyettem, míg nem tudom kimondani), hogy „Mammam!!!” és jön anya egy törölközővel, bevisz a szobába, felöltöztet és megkapom végre a finom, meleg tejpépemet.
