Itt vagyunk újra. Csak anya is és apa is beteg volt, és én még nem kezelem olyan jól a billentyűzetet, hogy megírjam a saját blogbejegyzésem... Apa köhög (anya szerint nagyon hangosan...), anya pedig elkapott egy csúnya vírust, két napig feküdt. Én pedig hol a keresztanyukámmal, hol nagymamával, hol apával játszottam, és közben sokszor hiányoltam anyát. Mára már jobban vannak...

Én nem kaptam el semmit, szerencsére.

Már nagyon ügyesen járkálok, sokat gyakorolok. Mikor iszom, akkor is megyek össze-vissza, amerre visz az egyensúly :) Az utcán is szépen sétálok, egyedül is, bár néha még lecsüccsenek, és egy kézen fogva már egész nagy távokat is megteszek. Tolni is tudom a háromkerekűt.

Jön a nyolcadik fogam (felül)...

Megmutatom a képeskönyvekben a cicát (mindig mosolyogva), a labdát, a bácsikat (József Attila - tűzoltó/katona/juhász - Altató).

Csip-csip csókázni is tudok ám: összefogom a két kis kezem, és vadul rázom a karjaimat fel-le.

Nagyon megszerettem a ropit.

Villával eszem - anyáék rászúrják a falatot, én beveszem a számba.