Pontosan egy éve, ilyenkor anya és apa este 9 körül épp kártyáztak és zenét hallgattak. Mivel akkor még dédivel laktunk, a kis szobában csak a középre felállított vasalódeszkán fértek el a kiterített kártyák. Mikor az utolsó zeneszám is elhallgatott, és leállt a cd, anya elnyújtózott velem együtt a pocakjában az ágyon, mikor "hangos" pukkanást érzett a pocakban, és érezte, hogy bizony visszafordíthatatlanul megindult világra jövetelem. Apával gyorsan összekapták magukat. Én nem izgultam odabent, jó meleg volt, békésen figyeltem, most mi lesz. Éreztem a rázkódást, mikor anya kis piros autójával bedöcögtünk az István Kórházba. Éjjel fél 12 körül már éreztem, hogy itt készül valami - anya pocija össze-összehúzódott, körülölelve kis testem, és egyre lejjebb préselt. A kád forró vízben, ahová anyával ültünk, kellemesen telt az idő, az összehúzódások közt mindig pihentem kicsit. Aztán hajnali háromnegyed hatkor kibújtam a világra, apa és anya karjai közé. Megszülettem.