Mostanában sokszor és egyre tudatosabban harapok. Vállba, lábszárba, anya oldalába, mindegy. Többnyire a szeretetem és ragaszkodásom próbálom ily módon kifejezésre juttatni. Anya és apa emiatt sokszor rámkiabált már, sőt egyszer szájon is legyintettek, de semmi nem használ, nem bírom legyűrni a kitörni készülő harapási vágyam.

Már tudom, mi az a repülő és hol kell keresni. Ilyenkor tenyeremmel az ég felé mutogatva azt mondom: Á - Á -Á

Sőt, néhány napja már mindenre ezt mondom, különböző hangsúlyokban: ÁÁ - Á -ÁÁÁÁ - Á  Ha tudni szeretném valaminek a nevét, azt is így kérdezem meg. Ha valamire fel szeretném hívni a figyelmet, szintúgy. ANyáék már kezdik hiányolni a Dádádádádá- t.