Tegnap este anya Kispestre ment zenélni, és 9-re ért csak haza. Én még fent voltam, apa már elkezdett altatni. Anya folytatta. De egy idő után elfogyott a türelme, ugyanis mindig, mikor dolga végeztével épp kifelé lopózott, a padló legkisebb reccsenésére felkaptam a fejem és sírni kezdtem. Végül kilépett a szobából és becsukta maga mögött az ajtót. Még sírtam egy percig dühösen (hogy anyáék jól megsajnáljanak), majd elborultam és édesdeden elaludtam egyedül. Fél 10-től reggel fél 9-ig aludtam egy mukkanás nélkül, mikor is anya felébresztett, mert már késő reggel volt. Ügyes vagyok?

Délután is egyedül aludtam el, és este is sokszor már majdnem sikerül: anya ringat kicsit, aztán letesz, betakar. Én mozdulatlanul fekszem, bámulom a falat, ragadnak le a szempilláim. Anya áll az ágyam mellett. Néha felnézek, és ellenőrzöm, ott van-e még. Ha igen, megnyugodva elhelyezkedem ismét. Így sikerült már kétszer is elaludnom.

Mostanában egyik kedvec elfoglaltságaim közé tartozik a folyosóra kirohangálás, illetve Keresztanyáékhoz átrohangálás: céltudatosan odafutok az ajtajukhoz, és dörömbölök rajta a kezemmel (így láttam apától is), míg ki nem nyitják. Ha véletlenül ninsenek otthon, akkor dühödten sírok, hogy galád módon nem eresztenek be...

Nagyon szeretek fogat mosni. Nagypapáéktól kaptam még a szülinapomra egy sárkányos fogkefét, amivel napi 1-2x fogat mosunk - de legkésőbb az esti fürdésnél. Ha elmarad, követelem. Zöldalma ízű a fogkrémem, és mikor elég hab gyűlik össze a számban, elégedetten nyeldeklem. Az esti fürdésnél apa és anya fogkeféjével is szorosabb barátságot kötnék, ha hagynák. Ezeket általában el kell dugni a látóteremből, különben sírás lesz...